Immár több, mint 1 évszázaddal ezelőtt Albert Einstein hosszú órákig tartó munka után hátra dőlt székében és teljesen magába roskadt: Atyaúristen!!!! Hogyan fogom én ezt elmagyarázni az embereknek?
A gondolatok lázasan rohangáltak a fejében, de sehogyan sem tudta megérteni, amire rájött. Olyasmire jött rá, amiről tudta, hogy igaz, de felfogni még neki is nehezére esett.
Visszaemlékezett gyermekkorára, amikor is a legnagyobb élménye az volt, amikor apja megmutatta neki, hogyan működik az iránytű. Azonnal elkápráztatta, hogy létezik egy ERŐ, ami láthatatlanul is képes hatni a tűre. Azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a világ nem csak az, amit a szemünkkel látunk.
Most pedig rájött valamire, amiről elképzelni sem tudta hogyan lehetséges, annyira viszont bízott a számításaiban, hogy igaznak fogadja el.
Arra jött rá, hogy sem a tér, sem az idő nem létezik. Pusztán gondolati teremtmények.
Egy hatalmas illúzió, ráadásul olyan tökéletesen megszerkesztve, amely illúzióban mindenki abban hihet, amiben csak akar, mindig igaza lesz.
Ekkortájt hagyta el a száját az a mondat, amit azóta sokszor idéznek tőle:
"Csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése