Talán segítséget nyújthatok Neked, ha összegzek néhány spirituális tévutat és tévhitet, ami szinte menetrendszerűen ismétlődve újra és újra felbukkan a megvilágosodást keresők világában.
Az első ilyen, ami már-már irritálóan bántó tud lenni a szememben, az az álspiritualizmus. Amikor emberek úgy viselkednek, öltöznek és beszélnek, ahogyan szerintük egy spirituális embernek illik. Áhitatos csöndben, révült tekintettel, mesterkélten monoton, vagy más természetellenes módon mondják el a mondandójukat, közben színpadias pózokban tetszelegnek önmaguknak. Ez természetesen fényévekre van a valódi spirituális felismerésektől, egy valóban spirituális ember életvitelétől.
A második téveszme: csak szenvedéseken keresztül szerezhető valódi spirituális tudás. A szenvedésnek és a tudásnak semmilyen módon nincs köze egymáshoz. A szenvedéssel semmiféle tapasztalatot sem szerzünk spirituálisan, legfeljebb annyit, hogy rájöjjünk: nem kellene hagyni, hogy szenvedjünk, nem kellene hagyni, hogy bántsanak bennünket, hanem tovább kellene lépnünk a szenvedés meggyógyítása, az életünk javítása felé. Nyugodtan fogj gyanút, ha olyan mesterre akadsz, aki szerint a szenvedés büntetés, a fájdalom természetes, és a változtatás és gyógyítás helyett tűrnöd kell.
A harmadik tévhit, az Add meg Uram de azonnal spiritualitás. Ma egy olyan kultúrában élünk, ami mindennél jobban díjazza a sebességet, az azonnali eredményt, a több feladat párhuzamos végzését, az információk őrült gyors áramlásának őrült gyors felfogását. Ez a módszer azonban nem húzható rá a spirituális fejlődésre, ezt az utat nem lehet sem villámsebességgel, sem gyorstalpalón végigjárni. Ha mégis így próbálja valaki, egyenes úton lesz az első téveszme felé.
Következő tévút: Ha ezzel a területtel foglalkozom, mindenképpen tanító, gyógyító, vagy más spirituális munkás kell hogy legyek. Ez természetesen óriási tévedés! Manapság rengetegen dolgoznak saját tudatosságukon úgy, hogy távolról sem ez a kenyérkereső foglalkozásuk. Ha a spirituális úton haladva megérint a vágy, hogy segíts másoknak ugyanezen az úton, elképzelhető, hogy ilyen foglalkozásra térsz át. De ezt csak akkor tedd, ha ez a vágy valóban belülről jövő, ha hívás értékű. Elképzelhető, hogy már eddig is valamilyen hasonló területen dolgoztál, csak a végső kiteljesedéshez hiányzott a spirituális megvilágosodottság.
Nagyon valószínű, hogy a spirituális életfeladatod tökéletesen illeszkedik már a jelenlegi életedhez is, hiszen már eddigi tapasztalataid is részét képezik jelen életed feladatának.
Ötödik téveszme azt elhinni, hogy csak egy szent és megvilágosító út van! Sajnos ebbe a tévedésbe naponta halnak bele emberek, pedig az igazság az, hogy számtalan szent út létezik, amelyek ugyanazt az igazságot tanítják, csak más szavakkal. Persze a számtalan igaz út létezése sajnos nem zárja ki a számtalan csalás, félrevezetés és kamu létezését sem. Lehet hogy egyszerűbb lenne, ha valóban csak egy út létezne, de így legalább megmarad a szabadságunk, hogy mi magunk dönthessük el, melyik úton járjunk.
Nekem az a javaslatom, hogy ha az út amit választottál azt tanítja, hogy mindenki más hülye, esetleg meg is kellene őket téríteni, onnan inkább menekülj. És akkor még ki sem térnem az "öljük meg őket, mert mást követnek" típusú hitekre! Az igazi spirituális utak nem ítélnek el senkit, nem kényszerítenek semmire, legfőképpen pedig nem ölnek.
Hatodik rettenetes téveszme: A kiválasztottság komplexus. Ez már nagyon sok bajt hozott eddig is az emberiségre! Ha úgynevezett tömeges kiválasztottsági komplexusról van szó, akkor tagjai hiszik önmagukról, hogy a "mi csoportunk" spirituálisan fejlettebb, erősebb, megvilágosodottabb, vagy egyszerűen csak jobb, mint bármely másik csoport. Ha egyéni ez a komplexus, akkor annak viselőjének rögeszmés meggyőződése, hogy egyedüli megváltója lehet az emberiségnek, egyedüli útmutatója, akit az emberiségnek kötelessége követnie. Az ilyen kiválasztottsági komplexusban szenvedő egyének sokszor nem riadnak vissza szélsőséges módszerektől sem annak érdekében, hogy minél több követőre tegyenek szert.
Fontos különbség van aközött, hogy valaki felismerte a számára legmegfelelőbb utat, vagy azt hiszi, hogy övé az egyetlen.
A végére hagytam egy amolyan halálos vírust, a Megérkeztem a spirituális út végére szindrómát. Ennek a változatnak kedvenc mondata: Én már előző életeimben megvilágosodtam és most csak tanítani és gyógyítani jöttem vissza a Földre.
Számtalan módon lehetne eret vágni ezen a fajta állításon, de talán a legegyszerűbb kérdés, hogy ott ahol, és úgy, ahogyan most él, tényleg a legmegfelelőbb helye és módja az emberiség megsegítésének?
Az igazság az, hogy a spirituális fejlődés abban a pillanatban megáll, ahogy ez a hiedelem kikristályosodik a pszichében, amikor úgy gondoljuk, elértük a végcélt.
De ez már talán inkább pszichiátriai probléma.
Természetesen ez nem egy átfogó elemzés volt a témával kapcsolatban, inkább csak egy kis csokor a leggyakoribbakból. Ha keresed az utad, remélem egy-két támpontot adhattam számodra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése